|
| |
|
A mostani Olimpián csúnyán alulmúltuk önmagunkat és a várt jó szereplés elmaradt. Mindenki a másikat hibáztatja. Valaki a kormányt, valaki a MOB tagjait, és megint mások a sportolókat. De ki a hibás valójában?
|
| |
|
Kevés olimpia volt, ahol annyira rosszul szerepeltünk mint Pekingben. Szám szerint négy. Idén csupán három arany mentette meg a teljes kétségbeeséstől a sportszerető magyar szíveket. De nem „csak” háromhoz szoktunk a legfényesebb medálból.
|
| |
|
Befejeződött a XXIX. nyári olimpia Pekingben. Az amerikaiak a mai csapatfinálék során három számban voltak érdekeltek, szerencsére csak kettőben győztek. Kína első olimpiai aranyát ünnepelte bokszban, míg Rogge lezárta az ötkarikás játékokat. Nemzetközi visszatekintés Pekingről.
|
| |
|
Az utolsó három napon egy-egy aranyérem volt a magyar termés az olimpián. A zárónapon a férfi vízilabda válogatott, zsinórban harmadszor nyerte meg az ötkarikás játékokat, mely egyedülálló az olimpiák történetében. Magyar összegzés Pekingről.
|
| |
|
Kína az utolsó napon is nyert aranyat, mégpedig ökölvívásban, melyre még az olimpiák történetében nem volt példa. Előbb Zou 48 kg-ban örvendeztette meg a hazaiakat, majd Zhang a 81 ...
|
| |
|
Franciaország férfi kézilabda-válogatottja nyerte az olimpiai bajnokságot, miután meglehetősen simán, 28-23 arányban legyőzte Izlandot. Ezzel a teljesítménnyel a gallok első olimpiájukat ...
|
| |
|
Az Amerikai Egyesül Államok csapata minden idők legjobb és leglátványosabb olimpiai fináléjában 118-107 arányban legyőzte Spanyolország legjobbjait. Az amerikai csapat kapitánya, Jason ...
|
| |
|
Bekövetkezett, amiben titkon reménykedtünk, de nagyon bíztunk: a magyar férfi vízilabda-válogatott másodszorra is megvédte címét és Sydney illetve Athén után Pekingben is felülhetett a ...
|
| |
|
Mindenki a fináléba várta a két csapatot végül „csak” bronzmeccs lett belőle. A horvát-spanyol párharcról van szó a férfi kéziseknél. Nos a meccset a hét gólos Juan Garcia ...
|
| |
|
Hamarosan elkezdődik a Montenegró-Szerbia bronzmeccs, nos a hírek szerint déli szomszédunkat alaposan megviselte az USA-tól az elődöntőben elszenvedett 10-5-ös vereség. Alekszandar Sapics ...
|
| |
Megvan a győztes a férfi röplabdázóknál is. Nos a tegnapi női döntő „visszavágóján” az Egyesült Államok valóban revánsot vett a brazilokon ...
|
| |
|
Megrendezték a döntőt ritmikus gimnasztikában is és a női kéziszercsapatok fináléjában Oroszország győzött megelőzve Kínát és Fehéroroszországot.
|
| |
|
Véget érnek ma a küzdelmek az olimpiai kosárlabdatornán is. A bronzmérkőzésen Argentína 87-75-re győzte le Litvániát, így a dél-amerikai válogatotté lett a harmadik hely. A meccs ...
|
| |
|
Utolsó mérkőzéseket rendezik ma az olimpiai férfi kézilabda-tornán. A helyosztókon Dánia 37-26-ra legyőzte Dél-Koreát, így az északiaké a 9. hely. Az ötödik helyért sokkal ...
|
| |
|
Ma véget értek az atlétikai küzdelmek az olimpián. A hagyományoknak megfelelően a Játékok utolsó napján rendezik a maratoni futást. Nos a klasszikus távon a kenyai Samuel Kamau Wansiru ...
|
| |
|
Folytatódott a kínai fölény ezen a napon is, bár az amerikaiak több szépségtapasszal tették jóvá például a 4X100-as síkfutás betlijeiket. Argentína nyerte a futball döntőt Diego Maradona legnagyobb örömére, női kosárlabdában pedig hozták a kötelezőt az amerikaiak. Nemzetközi összefoglalónk következik.
|
| |
|
Kovács Katalin csalódást okozott kajak egyesben, hiszen csak a 4. helyen ért a célba. Ezt a hibáját kettesben jóvá tette, ugyanis Janics Natasával a háta mögött megnyerte az 500 méteres távot. Női kézilabda válogatottunknak nem sikerült a bronzérmet megszerezni, miután egy vitatható mérkőzésen kikaptak Dél-Koreától.
|
| |
|
A dél-amerikai csapatnak sikerült diadalmaskodni röplabdában az USA felett, az eredmény simának mondható 3:1 lett. Az első szettet fölényesen 25:15-re nyerték a brazilok, bár ...
|
|
| |
|
Az ókori kezdetleges próbálkozások után hatalmas lendületet vett a sportág fejlődése az újkori olimpiák alkalmából. Az időközben bevezetett Európa- és világbajnokságok az atlétika világuralmát erősítették, s napjainban az emberi teljesítőképesség felső határát súrolják az eredmények.
|
| |
|
A sportág nem tekinthet vissza olyan régi hagyományokra, mint például az atlétika, mégis az egyik leglátványosabb, legszerethetőbb játékká nőtte ki magát, ahol ráadásul az amerikai hegemóniát is sikerült megtörni, immáron negyedjére a történelemben. Hogy mennyi időre – az majd Pekingben kiderül!
|
| |
|
Bő másfél évszázad alatt a világ legnépszerűbb sportágává nőtte ki magát a labdarúgás. Alapjait Angliában fektették le, 1900-tól szinte megszakítás nélküli olimpiai versenyszám, eredetileg amatőröknek, 1984-től hivatásosok is nevezhetők, de csak 23 éven aluliak játszhatnak (+3 túlkoros), nehogy csak ezt nézzék. Mégis, idén lehet, hogy így lesz.
|
| |
|
Bár a kézilabdázás alapjait már a múlt század első éveiben lefektették, a végleges forma elnyerése majd fél évszázadon át váratott magára. A férfi kézilabda 1972-től vált az olimpiák állandó műsorszámává, míg a hölgyek 1976-ban mutatkozhattak be először.
|
| |
|
Talán a legsikeresebb csapatsportágunk az Olimpia történetében, a vízilabda. Nyolc arany, három ezüst, három bronzéremmel büszkélkedhetünk a játékok történetében, amivel az éremtáblázaton toronymagasan az első helyen állunk.
|
| |
|
Az öttusa összetett sportág. Mint a neve is mutatja, az újkori játékokon a következő öt sportot öleli fel: lovaglás, vívás, lövészet, úszás, futás. Története egészen az ókori olimpiai játékokig, i. e. 776-ig nyúlik vissza…
|
| |
|
Kevés olyan sportág van az olimpiai mozgalom történetében, ami az újkori játékok hajnalától kezdve programon tudott maradni. A nagy négyek egyike a vívás, ami az egyik leginkább koncentrációra épülő sportág, ahol a pillanat tört része alatt lehet valaki győztes, vagy vesztes.
|
| |
|
Az úszás már az első újkori olimpián, 1896-ban szerepelt a versenyszámok között, de a nemzetközi úszószövetség (FINA) mégis csak 1908-ban alakult. A sportág tehát hivatalosan idén ünnepli századik születésnapját, valójában azonban egyidős az emberiséggel.
|
| |
|
Bizony, a magyar fül számára olyan idegenül hangzó sportágai is az olimpiai program részét képezik, amivel nem hogy élőben, de a sportcsatornákon való szörfözés közben is csak ritkán fut bele. Most ezekbe pillantunk be, megnézve, hogy máshol mi tudja tűzbe hozni a szurkolókat.
|
| |
|
Egy időszakban a kajakot csak eszkimókajaknak nevezték Magyarországon. Hisz ők készítették az első fából, csontból és bőrből összetákolt vízi járművet. Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán és hazánkban a kajak-kenu igazi sikersport lett. 1956 óta tizenhét olimpiai aranyérmet nyertek versenyzőink.
|
| |
|
Összesen mintegy 320 versenyszámban avatnak olimpiai bajnokot 2008-ban, ám van néhány sportág, amelyben szinte semmi esélye sem lesz magyar versenyző(k)nek érmet nyerni, hiszen kilenc sportágból mindössze kettőben indul hazánkból sportoló. Ezek a következők…
|
|